rólam

ismerj meg közelebbről

alexandra vagyok.

                                                    Gyerekkorom óta nyitott szemmel járok a világban. Figyelem az embereket, érdekel kivel miért sodor össze az élet. Izgalmas, hogy mit kezdünk a találkozásokkal. Hiszek benne, hogy minden találkozással előre visszük egymást az utunkon. 

Mindig is törődtem az emberekkel.

                                                 Segítettem a körülöttem lévőknek; igényeik szerint, nem tolakodva, pontosan úgy, ahogy nekik szükségük volt rá. Észrevettem, megéreztem, mikor és hol van rám szükség, és azt is megtapasztaltam, hogy a törődés kifizetődik. Magánemberként, vezetőként és segítő szakemberként is hiszek abban, hogy azt kapjuk vissza, amit adunk, úgy dolgozom, hogy te is megtapasztald, van értelme a törődésnek!

vélemények

Az emberközpontú szemléletben. Az emberek értékeire, érdekeire való odafigyelés egy munkahelyi csapatban elengedhetetlen. Megismerni a körülöttünk lévő emberek kvalitásait, tudni, kik ők és mire képesek, az emberek felé irányuló figyelem, nemcsak egy számukra érezhető empátia, hanem általa a nyitottság és átláthatóság is fokozódik: nagyobb bevonódás, az eredmények javulása révén a szervezet is sikeresebb. Hat éve segítek ezzel a szemlélettel, sikeresen. 

olvasd el

miben hiszek

Nyolc éve önkéntesként dolgozom a TraumaAmbulancia Egyesületben, amelynek alapító-és elnökségi tagja vagyok.

4000 méter magasról kiugrottam tandemben.

Harminc éves koromban egyenruhásként, egy férfias közegben, bűnügyi területen lettem vezető. 2017-ben alezredesként szereltem le.

Spontán, bátor és meglehetősen reziliens vagyok. 

amire büszke vagyok

az én utam

Szépen, lassan a munkám során is egyre inkább az emberek felé fordultam. Jogászként, nyomozóként, majd kommunikációs szakemberként, és vezetőként is fontosak voltak az emberi kapcsolódások, a másokra való odafigyelés. A hosszú évek alatt szerzett tapasztalatok mind vittek előre, hogy azzal foglalkozhassak ma, amit igazán szeretek: kísérem, támogatom a fejlődésben azokat, akik engem választanak. 

03

02

01

jövőbeli terveim

Kipróbáltam már a podcast műfajt. A TraumaEgyesület TraumaSztorik podcast csatornáját készítettem, de szeretnék egy saját műsort is. 

Vidékre, egy csodás, nyugodt környezetbe költözve szeretném azt a közeget is kihasználni, hogy még több módszerrel támogathassam a hozzám fordulókat. Hétvégi workshopokat, táborokat tervezek. 

Továbbképzés terén több irány is van a fejemben. Ezekben a tervekben is jelen van a természetközeliség és a spiritualitás. 

álmodni mindig kell

menü

főoldal

rólam

szolgáltatások

kollaboráció

kapcsolat

Itt érdemes kezdeni, egy remek kiindulópont. Innen navigálhatsz az online teremben.

Fogjunk kezet virtuálisan, és kerülj közelebb  személyes atmoszférában!

Elmesélem pontosan hogyan tudok segíteni, elmélyedünk a szakmai opciókban.

Szervezetfejlesztési program egy együttműködés keretein belül.

01

03

02

04

05